Gyakorlás

Ájurvéda és ászana

A jóga és az ájurvéda útjai olyannyira egymásba fonódnak, hogy nehéz csak az egyik utat járni anélkül, hogy ismernénk a másikat. Az ájurvéda szerint a különböző embereknek teljesen különbözőképpen kell a jógát gyakorolniuk. Melyik testtípusnak mely ászanák ajánlottak? Melyik pózokat javasolt kerülni?



Segítő segédeszközök

A segédeszközök, a guruhoz hasonlatosan, azért vannak, hogy irányítsák a tanítványt az úton. Az igazi guru ritka, és nem lehetünk folyton a közelében. De ha a guru nincs jelen személyesen, a segédeszköz mutatja az utat a helyes cselekvés és a maximális intelligencia felé.



Mély relaxáció savászanában

A shavasana valójában akkor jön létre, amikor feszültségeink csökkennek, vérkeringésünk lecsendesedik és vérbõségünk is csendessé válik ezáltal a tudományos módszer által. A shavasana jó minõségû alvást eredményez. Aki a shavasanát gyakorolja, soha többé nem szenved álmatlanságban.



A munkahelyi görnyedés ellen

A legegyszerűbb meghatározás szerint, 3 részre oszthatjuk a háti részt: az alsó, a középső és a felső háttájékra. A három közül a középső terület a legkevésbé rugalmas, ezt a legnehezebb nyújtani, illetve ellazítani.



Pránajáma irányzatok – II. Astanga

Az astanga irányzat az ászanák gyakorlásába is erőteljesen beépíti a pránajámát különféle bandhákkal kombinálva.



Pránajáma irányzatok – I. Iyengar tradíció

Most induló pránajáma sorozatunkban hat különböző jóga tradíció pránajáma gyakorlatát fogjuk bemutatni, és a köztük levő árnyalatnyi vagy éppen mélységes különbségeket. Az első részben az Iyengar tradíció módszereit tekintjük át.



Egyensúlyozd a légzésedet és a testtartásodat

Ha napközben ingerültnek, feszültnek érzed magad, akár az íróasztalod mellett ülve is helyre állíthatod az egyensúlyi állapotodat. A légzés kiegyensúlyozása megnyugtat és segít abban, hogy hatékonyabban kezeljük a felmerülő stresszhelyzetet.



Találd meg a saját utad!

Hogy lehet, hogy ahány szakértő, annyi megközelítés? Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy azok az ősi szövegek, melyeken a modern technikák alapulnak, igen rövidek.



Pránajáma tippek

A testhelyzetek, kellékek és társak mind segíthetnek a légző gyakorlatoknál. A pránajáma alapjai.



Baddha Konasana

Stimulálja az alhasi szerveket: a méhet, a prosztatát, a hólyagot és a veséket, a szívet és jó hatással van a keringésre.



Csípőnyitás

A Galamb póz óvja az érzékeny térdet és a derekat, valamint számtalan más póz hosszú és kényelmes kitartását alapozza meg. A megrövidült csípőhajlító izmok a medencét előrehúzzák és növelik a hát alsó részének lordózisát.



Utkatasana – Székpóz

Az utkatasana titka, hogy a combcsont felső részét mennyire sikerül a sarkak felé nyomni, az ülőgumókat a medence felé tolni.



A fordított pózok célja

Ha eddig kerülted a fordított testhelyzeteket, mert féltél tőlük, itt az idő, hogy felülbíráld ezt az elhatározásodat. A Sirsasana-t (fejállás) és a Sarvangasana-t (vállállás) számtalan jótékony hatása miatt az ászanák királyának és királynőjének tartják.



Padangusthasana – Nagylábujj-tartás

Lecsendesíti az elmét, oldja a feszültséget, stimulálja a máj és a vesék működését, megnyújtja a térdinakat és a vádlit.



Mula Bandha

A jóga útján haladva az ember olykor hajlamos arra, hogy megrekedjen a jóga fizikai aspektusát jelentő ászanák gyakorlásában, megfeledkezvén arról, hogy ez a nagyon fontos elem csupán egy része a valódi megismeréshez, a megszabaduláshoz vezető felkészítő útnak.



Gyors mellkasnyitás munkaidőben

Ha egész nap irodában ülve dolgozol, valószínűleg ismerős számodra az a testtartás, ahogy a notebook-od vagy a billentyűzeted fölé görnyedsz.



Iyengar jóga – a név kötelez

Nagyon örülök, hogy egyre-másra nyitnak jóga stúdiók az országban és egyre több érdeklődő fordulhat jobb esetben szakavatott oktatóhoz. Sajnálattal látom azonban, hogy Iyengar mester nevét gyakran úgy használják, hogy arra esetleg nincs jogalapjuk.



Helyesen lélegzel? Ellenőrizd!

A rossz légzési szokások könnyen tetten érhetők. A következő szempontok segítenek eldönteni, hogy szükséged van-e légzőgyakorlatokra.



Hogyan aktiváljuk a légzést segítő izmokat? I. rész

A nyugati tudomány nagy mennyiségű tudást halmozott fel a légzés biomechanikájáról és fiziológiájáról. Ezt a tudást most alkalmazhatjuk a jógagyakorlásunk fejlesztésére. A kérdés csak az: hogyan kezdjük el?



Sport és a jógalégzés

Egy sportoló számára a jóga áldásos hatása nem az izmok és a csontok munkájában rejlik. Sokkal inkább abban, hogy megtanulja a légzéstechnikát teljesítménye hasznára fordítani.



Parighasana – Kapupóz

A Parighasana (Kapu póz) energetizálja és könnyűvé teszi a törzs oldalait és arra ösztönzi a légzést, hogy igazán háromdimenzióssá váljon.



Ászanák gerincferdülésre

A kezdő jógagyakoró számára – gerincferdüléssel, vagy anélkül – a gerinc nyújtása a legfontosabb. Ez teszi egyenletessé a gerincet és a bordákat, és ellazítja a hátizmokat. Az alábbi gyakorlatok végzése nagyon hasznosak gerincferdülés kezelésében.



Tárd ki a szíved

Mindannyian tapasztalhattuk már szívünk kitárását kapcsolatainkban is: odaadó barátokkal, családtagokkal, kedvencekkel, tanárokkal és mesterekkel, valamint saját tanítványainkkal.



Prána – Apána

Szinte minden jógázó arról számol be, hogy gyakorlás után úgy érzi, mintha megváltoztak volna az “energiái”. Mi tagadás, pont ezért gyakorlunk, hogy érezzük, ahogy akadálytalanul áramlik testünkben az energia.



Vrksasana – Faállás

A faállás erősíti a bokát, a vádlit, a combokat és a gerincet, és javítja az egyensúlyérzetet.



Pránajáma irányzatok – III. Integrál Jóga

A Swami Satchidananda által kifejlesztett integrál jóga tradíció minden jógaórába beépíti a pránajámát.



Pránajáma irányzatok – VI. Kundalini

A nyugatra Yogi Bhajan által bevezetett Kundalini jógában a légzőgyakorlatok szerves részei minden órának, az ászanákkal, az énekléssel, a meditációval és egyéb tisztító rítusokkal együtt.



Pránajáma irányzatok – V. Vinijóga

T.K.V. Desikachar által alapított Vinijóga rendszerben a légzés az az alap, amire minden egyéb gyakorlás épül. “Számunkra az ászanagyakorlásban is a légzésáramlás és a gerinc mozgása közötti kapcsolat a lényeg”.



Fáj valamid? Meditálj!

Ha fájdalmunk mivoltát kutatjuk, hamar rájövünk, hogy bár maga a fájdalom nem fakultatív, mi döntjük el, hogy elviselését mennyire tesszük nehézzé magunk számára.



Prasarita Padottanasana

A Prasarita Padottanasana általában az álló testhelyzetek sorában az utolsók között helyezkedik el. Erősíti és nyújtja a comb belső és hátsó részét, illetve a gerincet.



Az Om mantráról…

Biztos sokan feltettétek már a kérdést, hogy mire is való a jógaóra elején elhangzó OM? Miért, ki előtt hajlunk meg és hajtunk fejet?



Minek állsz ellen?

Amikor azt veszed észre, hogy stagnálsz, leragadtál vagy korlátoz valami, kérdezd meg magad, minek állsz ellen. Valószínűleg rögtön a választ is tudni fogod: valami változásnak.



A figyelem fókuszálása

Jógázás közben sok mindenre fókuszálhatod figyelmedet, a tennivalóidtól kezdve a korgó hasadig. A gyakorlásodat azonban akkor fogod tudni fejleszteni, ha képes vagy a légzésedre és a pózok apró részleteire koncentrálni. Így hozhatsz létre kapcsolatot a tested és az elméd közt.



Az elme öt állapota

T. K. V. Desikachar öt kategóriába sorolva magyarázza az elme működését. Valószínűleg már mindannyian megtapasztaltuk elménk ezen állapotait, hiszen folyamatosan ezek között ingadozunk.



Relaxáció 1×1

Ha lelki nyugalmunk megteremtése csak annyiból állna, hogy ne felejtsünk el relaxálni ha valami felkavar bennünket, többségünk már rég megvilágosodva élné napjait.



Lassíts le!

Mai felpörgetett kultúránkban ki ne akarna többet-gyorsabban elvégezni? Mindeközben sóvárgunk egy kis kikapcsolódásért a mókuskerékből. Nyugodtabb, intuitívabb állapotot szeretnénk. Elménk összezavarodottságában könnyen szem elől veszíthetjük eredeti céljainkat. Ha kicsit lassítunk, újra visszatérhetünk a jelenbe.



Tadasana – Hegyállás

A tadasana az álló testtartások nagy részének a kiinduló helyzete. Javítja a testtartást,
erősíti a bokát, a combot, a térdet és a feneket.



Savasana – Hullapóz

Hullapózban jelképesen „meghalunk”. Testünk eddig érzékelt határai eloszlanak, és boldog semlegesség tölt el bennünket. Hogy milyen érzés a hullapóz? Semmilyen.



Tedd boldoggá a világot!

Fókuszáld figyelmedet az apró hétköznapi csodákra, ezáltal fejlesztheted tudatosságodat a természet jelenségeinek megélésében. Meditációs gyakorlat.



Pránajáma irányzatok – IV. Kripalu

A Kripalu irányzatban a pránajámát majdnem mindig ülő helyzetben tanítják, behunyt szemekkel. Egészen a középhaladó fázisig kevés hangsúlyt fektetnek az egyes bandhákra, vagy energiazárakra.



Miért ne igyunk vizet jóga óra közben?

Ha valaha is próbáltál víz fogyasztása után fejjel lefelé pózokat, vagy kartámaszokat végezni, akkor a kérdés magától értetődő.



Garudasana – Saspóz

Garuda a madarak királya, Vishnu madara; eredetileg a napsugarak mindent felemésztő tüzeként azonosították.



Urdhva Mukha Svanasana – Felfele néző kutyapóz

Hajlamosak vagyunk „lógni” a vállainkon ebben a pózban: ez felemeli a vállakat a fülekhez, „összegyűrve” a nyakat.



Adho Mukha Svanasana – Lefele néző kutyapóz

A lefelé néző kutyapóz a hatha jóga sava-borsa. Ahogy a só életet ad az ízeknek, a kutyapóz életet ad a testnek – a csípőtől kezdve a gerincen át, a karoknak és lábaknak, a kéz és a láb ujjainak – élettel teli érzést ad.



Dandasana

Erősíti a hátizmokat, nyújtja a vállakat és a mellkast, javítja a testtartást.