Szemtől szemben félelmeinkkel
Ha a kézállás számos gyakorlóban félelemérzetet idéz elő, miért bajlódjunk az elsajátításával?
Ha a kézállás számos gyakorlóban félelemérzetet idéz elő, miért bajlódjunk az elsajátításával?
Ha jógikus étkezésről van szó, a legtöbb tanács általában azzal kapcsolatos, hogy mit NE együnk – nem jó ötlet például teli hassal nekifogni gyakorolni, hiszen ez akadályozhat a csavaró, előrehajló és fordított pózok kivitelezésében. De ehetünk-e jóga óra után?
A legegyszerűbb meghatározás szerint, 3 részre oszthatjuk a háti részt: az alsó, a középső és a felső háttájékra. A három közül a középső terület a legkevésbé rugalmas, ezt a legnehezebb nyújtani, illetve ellazítani.
Az ókori görögök és rómaiak óta használják a balneoterápiát, az egészség megőrzésére, és egy sor betegség gyógyítására. A jógához hasonlóan ez is kiváló módszer a stressz elűzésére, hogy a test újra kiegyensúlyozott állapotba kerüljön. Hogyan élvezhetjük előnyeit otthon is?
Ezek a munka közben is elvégezhető jógagyakorlatok segítenek felfrissíteni és újra egyvonalba rendezni a tested.
Egy kínzó fejfájás esetén a leggyakorlottabb jógázók számára is gyötrelmes lehet egy intenzív gyakorlás. Ilyenkor az ellazító, helyreállító gyakorlatokat részesítsük előnyben.
Ha napközben ingerültnek, feszültnek érzed magad, akár az íróasztalod mellett ülve is helyre állíthatod az egyensúlyi állapotodat. A légzés kiegyensúlyozása megnyugtat és segít abban, hogy hatékonyabban kezeljük a felmerülő stresszhelyzetet.
A jóga útján haladva az ember olykor hajlamos arra, hogy megrekedjen a jóga fizikai aspektusát jelentő ászanák gyakorlásában, megfeledkezvén arról, hogy ez a nagyon fontos elem csupán egy része a valódi megismeréshez, a megszabaduláshoz vezető felkészítő útnak.
Ha egész nap irodában ülve dolgozol, valószínűleg ismerős számodra az a testtartás, ahogy a notebook-od vagy a billentyűzeted fölé görnyedsz.
Miként van az, hogy amikor az életünket az üdvös, vagy épp a nem várt, kellemetlen irányba változó körülmények a feje tetejére állítják, néhány ember összeroskad és elbukik, míg mások vitorlát bontanak, kihasználva a megváltozott szélirányt?
Amikor a testünkkel dolgozunk, hatást gyakorolunk az elménkre és arra az energia-rendszerre is, amely a test és az elme között képez hídat.
Nagyon örülök, hogy egyre-másra nyitnak jóga stúdiók az országban és egyre több érdeklődő fordulhat jobb esetben szakavatott oktatóhoz. Sajnálattal látom azonban, hogy Iyengar mester nevét gyakran úgy használják, hogy arra esetleg nincs jogalapjuk.
Az abhyanga masszázst egyszerűen elvégezheted magadon is, mélyen táplálja bőrödet és visszaállítja természetes egyensúlyát.
Az év hidegebb időszakában megfigyelheted, hogy többet eszel, többet alszol, lassabban mozogsz és a kilók is hamarabb megtapadnak. Az ayurvédikus tanok szerint a szervezet így biztosítja a meleget a zimankós hónapokra.
Szinte minden jógázó arról számol be, hogy gyakorlás után úgy érzi, mintha megváltoztak volna az “energiái”. Mi tagadás, pont ezért gyakorlunk, hogy érezzük, ahogy akadálytalanul áramlik testünkben az energia.
Az allergiás tünetek nem csupán zavaró tényezők az életünkben: jelentősen befolyásolhatják az alvást, a koncentrációs képességet és a napi teendőink végzése során megnyilvánuló hatékonyságot.
Amikor azt veszed észre, hogy stagnálsz, leragadtál vagy korlátoz valami, kérdezd meg magad, minek állsz ellen. Valószínűleg rögtön a választ is tudni fogod: valami változásnak.
Jógázás közben sok mindenre fókuszálhatod figyelmedet, a tennivalóidtól kezdve a korgó hasadig. A gyakorlásodat azonban akkor fogod tudni fejleszteni, ha képes vagy a légzésedre és a pózok apró részleteire koncentrálni. Így hozhatsz létre kapcsolatot a tested és az elméd közt.
T. K. V. Desikachar öt kategóriába sorolva magyarázza az elme működését. Valószínűleg már mindannyian megtapasztaltuk elménk ezen állapotait, hiszen folyamatosan ezek között ingadozunk.
Hullapózban jelképesen „meghalunk”. Testünk eddig érzékelt határai eloszlanak, és boldog semlegesség tölt el bennünket. Hogy milyen érzés a hullapóz? Semmilyen.
Fókuszáld figyelmedet az apró hétköznapi csodákra, ezáltal fejlesztheted tudatosságodat a természet jelenségeinek megélésében. Meditációs gyakorlat.
A 70-es évektől kezdődött Amerikában az a szociológiai elképzelés, hogy minél nagyobb az ember önbizalma, annál boldogabb, produktívabb és egészségesebb lesz az illető. Az eredmény, úgy tűnik, talán pont az ellenkezője…
Ha valaha is próbáltál víz fogyasztása után fejjel lefelé pózokat, vagy kartámaszokat végezni, akkor a kérdés magától értetődő.
Kérdezted már valaha magadtól, hogy miért is gyakorlod a jógát?
A legtöbb kezdő tanítvány azt fogja mondani neked, azért kezdett el jógázni, hogy enyítse a hátfájdalmait, megszabaduljon a stressztől, vagy hogy hajlékonyabbá váljon.