|
Az egyik leggyakoribb probléma, amivel a jóga oktatása és gyakorlása közben találkozunk a hátsó combhajlítókban fellépő fájdalom. Általában az olyan előrehajló pózok idézik elő, mint az Uttánászana vagy a Paschimottánászana, és az izmok tövénél, az ülőgumók területén jelentkezik. Ez a fájdalom akár krónikussá is válhat, ugyanis ha mindig ugyanazon a módon erőltetjük a nyújtást, az csak súlyosbítja a problémát. Olyan ez, akár a kopás az autógumin, ami idővel csak rosszabb lesz, ha nem centíroztatjuk a kerekeket. A következőkben egy háromlépéses technikát mutatunk be, ami hatásosan szünteti meg a combhajlítók folyamatos húzódását úgy, hogy az előrehajlások során kiegyenlítjük és elosztjuk a nyújtást.
Tudományos alapismeretek: A hátsó combhajlítók a comb hátsó részén helyezkednek el, és 3 izomból állnak. Belül található a félighártyás izom és a féliginas izom, kívül pedig a kétfejű combizom. Az ülógumóknál erednek (kivéve a kétfejű rövid fejét, ami a combcsontból) és innen nyúlnak a láb alsó részébe. Összehúzásuk behajlítja a térdet. 1) Kétfejű combizom (hosszú fej) |
© 2007 Raymond A. Long MD. |
![]() |
Fájó combhajlítók:
Az előrehajlások (például az Uttánászana) gyakorlása során általában előbb kiegyenesítjük a térdet és csak aztán hajolunk előre. Ezzel a hangsúly a proximális combhajlítóknak az ülógumókhoz közeli eredetére kerül. Ha viszont túlfeszítjük ezt a területet és ugyanezen a módon folytatjuk az előrehajlást, ez olyan fájó combhajlítót fog eredményezni, ami nem lesz képes önmagától helyrejönni. Ez hangsúlyosan igaz azokra az esetekre, amikor ismétlődő előrehajlásokat végzünk, mint például a vinjásza körökben. A fájdalom általában az ülőcsontok közelében érződik. |
Hogyan szakítsuk meg ezt a folyamatot?
Az izmok túlfeszítése az izom anyagában mikrocseppecskéket hozhat létre, ennek eredményeként pedig gyengül ez a terület. A természetben a dolgok általában hajlamosak a kisebb ellenállás irányában haladni. Ez azt jelenti, hogy ha egy olyan izmot nyújtunk, aminek egy területe sérült, a nyúlás oda fog összpontosulni, és így súlyosbítani fogja a sérülést – hasonlóan a kerék kopott foltjához. Ahhoz, hogy meggyógyuljon a fájó terület, ideiglenesen változtatni kell a nyújtás módszerén. Ezért átcsoportosítjuk a nyújtást az izomnak egy egészséges területére, alkalmat adva a fájó résznek a gyógyulásra.
A következő mozdulatok segítenek abban, hogy a nyújtást a combhajlítók teljes területén eloszlassuk:
1. A térd behajlítása kilazítja a combhajlítókat ott, ahol azok az alsó lábba ágyazódnak.
2. A csípőhorpaszizom aktiválása előrebillenti a medencét és eredetüknél stabilizálja a combhajlítókat. Ez a mozdulat a felsőtestet a combok fele viszi.
3. A medence előrebillenése, és a négyfejű combizom finom összehúzása, ami által kiegyenesednek a térdek, a nyújtást a disztális részekre összpontosítja, messze a sérült területtől. A négyfejű combizom összehúzásának másik eredménye a combhajlítók „kölcsönös gátlása” – ezáltal képesek lesznek ellazulni nyújtás közben.


Ezt az új módszert a legjobb hosszabb idő alatt kifejleszteni. Amennyiben fájni kezdenek a combhajlítók, fogjunk vissza a nyújtásból a térd enyhe behajlításával.
Ha még csak most kezded beépíteni az anatómiát a gyakorlásodba, jusson eszedbe, hogy nem muszáj rögtön memorizálni ezt a technikát. Kezd azzal, hogy gyönyörködsz a jógázó test szépségében. Ez már önmagában is felébreszti az elmédben a gyakorlás közbeni anatómiai tudatosságot. Később térj vissza és figyeld meg pontosabban, majd a póz gyakorlása közben finoman menj végig a fent leírtakon. Ezután engedd el: a tudattalan elme, mialatt pihensz, egy új áramköri kapcsolást hoz létre. Élvezd ezt a folyamatot, és figyeld meg, mikor újra visszatérsz a matracodra, hogyan vált hozzáférhetőbbé közben ez a technika.
Megjegyzés:
Tapasztalt oktató irányításával gyakorolj.
Kérd ki az orvosod tanácsát mielőtt nekifognál jógázni vagy bármilyen más gyakorlatot végezni.
Forrás: BandhaYoga.com
Kapcsolódó cikkek:
- Tűz és Víz egyesítése a jógában
- Életre kel a csípőhorpaszizom
- Sérülések elkerülése I. – A jóga nem fáj









Ha figyelünk az érzésekre, és eleve ezzel a módszerrel tanítjuk és tanuljuk, sosem sérülnek az izmok